Képek és Pixelek - Fotóművészet és azon túl
Nemzeti Szalon 2016

Benkő Imre

FOTOGRÁFUS

1943 | Kispest

Húszéves korában kezdett ismerkedni a fényképezéssel. 18 évig az MTI fotóriportere, majd a Képes 7, az Európa magazin főmunkatársa és a párizsi Wostok Press fotóügynökség tudósítója volt. A való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének dokumentatív ábrázolása érdekli. Az FFS alapító tagja. Többször nyert díjat a Word Press Photo versenyen. Az ózdi kohászat leépülését megörökítő sorozatával 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját. Dokumentarista fotográfiát tanított a MIE-n. Hatvannál több egyéni és több száz csoportos kiállítása volt a világ különböző tájain. Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas, érdemes művész, elnyerte a Magyar Fotográfiai Nagydíjat, 2016-ban kiváló művész díjat kapott. Számos jelentős közgyűjtemény (MFM, MNM, OSZK, New York Public Library) és magángyűjtő őrzi műveit.

Lakótelep, Hódmezővásárhely

2013
24 × 56 cm



Lakótelep, Hódmezővásárhely

Tanya. Aracsiné Kurai Anna, Hódmezővásárhely

2013
24 × 56 cm



Tanya. Aracsiné Kurai Anna, Hódmezővásárhely